....

Mikor végeláthatatlan a káosz a lelkedben, mikor talán magad sem tudod, mi a gond, talán az újat nem tudod feldolgozni, de valami ott motoszkál legbelül, amit ha megpróbálsz szavakká formálni, teljes zagyvaság lesz belőle, csupa fél, negyed, nyolcad mondatok és gondolatok. Mikor úgy érzed, hogy a világot járnád körbe, csak, hogy lecsillapodjon a szívdobogás, az üresség emóciója és feltöltődjön a lelked érzésekkel, érezd a hasznodat. Érezd, hogy a te érzéseid valaki más érzései is egyben és fordítva, halld, hogy a te kimondott félmondatodat valaki befejezi. Ilyenkor mindent a háttérbe szorítasz, késő este pattansz vonatra, sétálsz, buszozol, küzdesz az álmossággal és a fáradtsággal, de semmi ilyesféle földi dolog nem tart vissza attól, hogy értelmet nyerjenek az érzéseid. Ekkor várnak hárman, egy padon: az egyik állásinterjúra megy másnap, a másik egy önbizalomhiányos tehetség, a harmadik pedig maga az érzékenység. Csapódik hozzájuk a negyedik lelkileg ósdi, görbe orrú és belekezdenek. Ki-ki elmondja a saját hiányosságát, a másik problémájára folyton kitörnek az okosságok, a nagy földi bölcsességek, a saját lelki feketelyukunkat pedig könnyes szemmel,elcsukló hangon, cigivel,s borral a kézben próbáljuk mondatokba illeszteni. Amint ez sikerül, értelmet nyer minden lelki szegénység, az összes gondolat, érzés, amitől úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk ezen a földön. Hát mi nem. Mi négyen vagyunk!:)